Két nappal ezelőtt elmentem futni. Az ünnepek alatt a mozgás kicsit háttérbe szorult. Mentem heti 3-4-szer akkor is, de nem olyan intenzitással. Kevesebbet futottam, kevesebbet túráztam, kevesebbet úsztam, inkább a meleg vízben ültem, kényeztettem magam. Nagyon jól esett ez a kis "ünnepi" ellazulás. Mindenből csak annyit csináltam, amennyi jól esett. Két nappal ezelőtt is csak annyit futottam, amennyi jól esett. Mégis az "ünnepi" 5 km helyett 10-et futottam. Egy kör után úgy döntöttem, elindulok a 2. körre is, bár tudtam, hirtelen nehéz lesz megduplázni a távot. Azt mondtam magamnak a 2. kör elején, hogy csak az utca végéig futok, és meglátom hogy bírom. (Bár tudtam, hogy ha elindulok, nem fogok visszafordulni.) Az utca végén úgy döntöttem még elfutok addig, míg be nem érek a házak közé, ott melegebb van, pihenhetek egy kicsit. A házaknál már a 2. kör felénél jártam, így tudtam, hogy végig kell futnom, mert ahhoz hideg van, hogy lesétáljak a végéig. Mielőtt az agyam elkezdte volna szokásos megfélemlítésemet, hogy ennyit nem tudok futni (pedig már többször megtettem), megelőztem, és dicshimnuszt énekeltem minden egyes köztes cél elérésénél. A házak után egy Y kereszteződésig kellett futnom. Az kereszteződésnél megdicsértem magam. A Fő tér volt a következő táv. Már messziről láttam a kivilágított teret, ami engem ünnepelt. "Ha elfutok odáig, nagyon finom vacsorát ehetek." Örvendeztem magamban. Itt már nagyon jó kedvem lett új játékomtól. Ettől egyre inkább egységben éreztem magam. Elfutottam a templom mellett is, ahol épp mise volt. A kiszűrődő fények játékát csodálva, elképzeltem, ahogy belőlem is fény árad. A híd volt a végcél előtti utolsó köztes "állomás". Itt már nagyon élveztem a futást, a dicséret már automatikusan jött, már nem kellett figyelni rá. Végül a dicshimnuszok sokasága átvezetett minden nehézségen. Úgy éreztem ezzel a módszerrel bármit el lehet érni. Bármilyen monoton, bármilyen nehéz feladatot meg lehet oldani, ha közben folyamatos a dicséret. Minden apró részeredménynél. Felszabadító érzés. Ez volt az én misém. A templomom a testem, és egy csodálatos misét tartottam ezzel a futással.
Címkék: futás önbecsülés Önmotiválás
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://utamon.blog.hu/api/trackback/id/tr1005735420
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.