Hiszem, hogy az egész élet egy nagy gyakorlás. Ha nem sikerül elsőre, akkor van, lesz még bőven rá alkalom újra megcsinálni. Jobban, ügyesebben. Akár több életen túlnyúlva is. Hiszem, hogy egy-egy feladatot addig "gyakoroltat" az élet, amíg meg nem oldjuk. Ha nem sikerül, addig kapunk újra meg újra hasonló élethelyzeteket, amíg meg nem oldjuk. (Mint az Idétlen időkig című filmben. Addig ismétli ugyan azt a napot, míg rá nem jön, hogy mit kell tennie.) Bár az életben minél nehezebben tanulunk, minél többször ismétlünk hiábavalóan, annál fájdalmasabbá válik a tanulás. Annál nagyobb lesz a pofon, amit akkor kapunk, ha ismét nem sikerül a "vizsga". Sok pofon nélküli gyakorlásra van alkalmunk, csak észre kell venni, és tanulni belőle.
Több gyakorló terepet használtam már, használok most is. A zarándok út volt a leglátványosabb, a tánc a legfolyamatosabb. Most újabb gyakorló terepet fedeztem fel. A táncon és a zarándoklatkor már megtanultam, hogy ha figyelem az érzéseimet, a mozdulataimat, eljátssza, megmutatja, gyakoroltatja életem feladatait, az éppen átélt nehézségeket, kérdéseket, problémákat. Most arra jöttem rá, hogy ezt nem csak tánc, vagy vándorlás közben lehet megtenni. Úszás közben figyeltem fel arra, hogy ez a mozgás, ahogy bármilyen mozgás is jó arra, hogy rájöjjünk egy-egy probléma megoldására, begyakoroljuk azt, amit az életbe átültetve már könnyebben használhatunk. Régóta úszom. Biztonságosan. Idejét sem tudom mikor volt ilyen utoljára, most mégis vizet nyeltem, és a tüdőmre szalad folyadék megállásra kényszerített. Egyből eszembe jutott, hogy túlságosan mellre szívok dolgokat. Ahogy folytattam a hosszokat a medencében, tovább figyeltem magam. A víz minden egyes levegővétel után beáramlott a számba, de a nyelvem és a torkom elzárta tüdőm és gyomrom elől az útját. Minden egyes levegővétel előtt a számba vettem a vizet, megforgattam, majd kiköptem. Pontosan azt csináltam ezekkel a mozdulatokkal, amit egyes természeti népek a nem ismert növényekkel. Ha nem tudták mérgező-e, vagy sem, a szájukba vették, megforgatták, rágták, és ha nem érezték a méreg jellegzetes szagát, ízét, érzetét, biztonsággal ehették. Ha megérezték valamelyiket, kiköpték, így nem lett komolyabb bajuk. Míg ha lenyelték volna, akár az életük is veszélybe került volna. Az úszás begyakoroltatta, hogyan kell a "mérget" mellre szívás helyett, kiköpni, hogy ne legyen tőle bajom. De nem csak a mozgással lehet gyakorolni az életet. Érdemes figyelni arra is, hogy milyen tanácsot adunk másoknak. Azokat ugyanis magunknak is mondjuk. Már egy ideje tudatosan figyelem magam, hogy mit mondok, tanácsolok, és megvizsgálom, hogy az az én életemben miként lehet beilleszteni. Ugyanezt teszem akkor is, ha valami nem tetszik a másikban. Ilyenkor azt nézem meg, hogy bennem az a nem tetsző dolog miként jelenik meg. Természetesen ezek nem mindig egy az egyben jelennek meg. Néha nehéz megtalálni a közös pontokat. Néha pedig nehéz szembe nézni vele. De mint minden, ez is csak gyakorlás kérdése. Minél jobban figyelünk ezekre, annál érzékenyebben vesszük észre a párhuzamokat. Minél jobban begyakoroljuk - bárhol is - annál könnyebben oldjuk meg. Érdemes kihasználni ezeket a gyakorlópályákat.
