Meleg nyári nap volt, mikor megérezte, hogy nincs egyedül. Valaki figyeli. Valaki ott van mellette. Pontosan tudta ki az. Egy Kislélek. Ahogy erősödött a kapcsolata, ahogy elkezdett arra vágyni, hogy kettejükből egy legyen, megjelent ez az érzés. Először furcsa volt. Nem tudta, mit tegyen vele. Míg ezen gondolkozott, megvizsgálta tüzetesebben figyelőjét.
Valahol a messzeségben, fenn a felhők felett élt a Kislélek. Már megérett arra, hogy újra visszatérjen. Egy meleg nyári napon azon kapta magát, hogy már nem akar a többiekkel játszani. Már nem akar önfeledten, felszabadultam mókázni. Valami hiányzott. Valami, amit már megtapasztalt, de újra és újra meg kellett tapasztalnia. Hiányzott neki az érintés. Egy édesanya meleg karja. Egy édesapa szerető hangja. Hiányzott neki a tanulás. Önmaga megismerése, a világ megismerése. Tudta, ezt csak egy úton teheti meg. Ha leugrik. Leugrik a Földre, választott szüleihez, hogy újra meg újra részese lehessen a világnak. Tudta, mindig is része ennek, de megtapasztalni csak akkor fogja, ha leszületik. Így hát engedett a kísértésnek, hátrahagyott mindent, és elindult afelé a lyuk felé, amin keresztül a lelkek kiválasztják leendő szüleiket. Ahogy odaért, lekuporodott melléje, és a felhők közül lenézett a Földre. Kíváncsian szemlélte az embereket. Csak nézte-nézte a forgatagot. Nem tűnt könnyű döntésnek. Míg meg nem akadt a szeme valakin. Mágnesként vonzotta a tekintetét. Onnantól fogva le sem tudta venni róla a szemét. Tudta, megtalálta amit keresett. Csodálatosan boldog volt ettől. Már csak őket akarta megismerni. Minden nap, minden éjjel nézte. Hogy élnek, mit csinálnak. A Kislelket eltöltötte a szeretet. A szeretet, amit szülei iránt érzett. Kiválasztotta őket. Elkezdte tervezgetni leendő életét. Mikor menjen? Hol éljenek? Hogy éljenek? Kik legyenek a testvérei? Velük találkozott is a lyuk körül. Ők is lenéztek, és kiválasztották egyazon szülőket. Kis ideig együtt maradtak, hogy részletesen megbeszéljék közös életüket. Mikor mindent kitárgyaltak, a Kislelket újra egyedül hagyták a lyuk felett. Nekik még nem jött el a idő. Most a Kislélek van soron. Ahogy a Kislélek tervezgetett, egyszer csak ismerős hangot hallott. Tudta ki az, de ilyen még nem történt vele. Az édesanyja hangját ismerte fel benne. Először körülnézett, hogy tényleg egyedül van-e a lyuknál. Nem volt ott más. De akkor hogy szólhatott hozzá az édesanyja? Lenézett rá.
Meleg nyári nap volt, édesanyja hazafelé sétált. Egyedül volt. Nem beszélt, mégis a Kislélek hallotta a Neki szánt gondolatait. Elmagyarázta, hogy számára ahhoz, hogy illően és felkészülten tudja fogadni, még egy szertartásra van szükség. Ezt a szertartást a Földön házasságnak nevezik. Sokan már nem tisztelik ezt a rituálét, sokaknak már nem jelent semmit sem. Még aki meg is csinálják, az sem mindig abból az okból, amit neki jelentett. Elmesélte, hogy neki ez a szertartás az Égiek áldását jelenti a kapcsolatukra édesapával. Ezzel Ég és Föld előtt egyaránt kijelentik, kinyilatkoztatják szerelmüket, összetartozásukat.
A Kislélek megértette, hogy a legjobb időpont az eljövetelére csakis ez után a szertartás után jöhet. Beépítette hát a terveibe, és folytatta a részletek kidolgozását. Hogy mit tervezett, azt csak Ő tudhatja.
Édesanyja továbbra is érezte jelenlétét, de már tudta, hogy a házasság után fog megérkezni. Onnantól részese lett életének. Ahogy a Kislélek ígérte, az esküvő után nem sokkal meg is érkezett. Már ismerős volt, mégis új. Most már nem olyan messze volt, a felhők felett. Már nem csak egy lélek. Elkezdett testet ölteni édesanyja pocakjába. Egy új élményt ismertek meg mindannyian. A Kislélek lubickolt, édesanyával sokat beszélgettek, édesapával játszottak. A meleg kis kuckóban fejlődött szépen napról napra, miközben szülei tervezgették kijövetelét, Földi fogadását.
