Idén már a 2. nagy téli túrán és a 2. nagy nyári egy hetes túrán vettem részt ezzel a csapattal, büszkén gyűjtögetve a túravezetőnk, Gábor által készített kitűzőket. A jelvények kupaca emlékeket sorakoztat bennem. Nem csak a „kitűzős túrákét”, hanem az összes többiét is. Temérdek látnivaló, ismeretség, érzés, teljesítmény. Temérdek kincs. Nem csak a teljesítményért megyek a hegyekbe. Nem csak a látnivalóért. Valami sokkal többért. Valamiért, aminek alkotóelemeit szép lassan vettem észre az évek alatt. Először talán kalandvágy volt, teljesítmény. Ekkor még nem is tudtam másra figyelni. A fájdalom, a fáradtság minden figyelmemet lekötötte. Az induláskori vidám csevej helyét átvette a néma bandukolás, majd a cenzúrázatlan káromkodás. Túllépve a fáradtságon a hegy fokozatosan feltárta minden szépségét. Vissza már ezért mentem. Minden túrán egyre többet, és többet vettem észre. Egyre inkább tudtam figyelni az apróbb részletekre, a növényekre, a sziklákra, a vizekre. Észrevettem a rejtett ecsetvonásokat is Isten festményén. Majd a festmény megelevenedett. Hirtelen ott lettek a társaim és én magam is. Elkezdtem figyelni a reakcióimat, és érzéseimet. Észrevettem másokban önmagamat. Tanultam. Ami nem tetszett, igyekeztem kijavítani magamban. Amire felhívták a figyelmem, próbáltam büszkeségem leküzdve elfogadni. Idén nyáron ez az állomás érkezett el. Magamat figyeltem mindenben és mindenkiben. A Lotru és a Páring festői szépségű gerincén az elfogadást és a nyitottságot tanulmányoztam. Azt hiszem méltó párosítás e két vadregényes hegyhez. Csak akkor engednek belsejükbe, csak akkor mutatják rejtett szépségüket, ha birtokában vagy e két tulajdonságnak is. Egyedül is sok mindenre képesek vagyunk. De együtt még többre. Ezen a túrán megmutatkozott számomra a közösség ereje. Egymást és magunkat nyitott szívvel elfogadva, arra is képesek vagyunk, amit egyedül talán már feladtunk volna. Nem tudom, mi visz tovább, mikor már fáj. Csak azt tudom, hogy könnyebb, ha osztozhatsz ezen valakivel, valakikkel. Ha nem egyedül kell megbirkózni vele. Ha elmondhatod, mikor már túl vagy rajta valakinek, aki megért, aki szintén átélte. Csodás állomás volt ez, csodás gerinceken.
Címkék: önismeret
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://utamon.blog.hu/api/trackback/id/tr916772653
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.