Kapcsold ki a tévét, a rádiót. Vonulj egy kicsit félre a családtól. Keress egy helyet, ahol csend van. Ülj le, és hallgasd. Hallgasd meg a saját gondolataidat. Ne manipuláld. Ne akarj szánt szándékkal gondolni valamire. Engedj el minden gondolatot. Ne énekelgess magadban. Ne monologizálj. Csak figyelj. Ha így nem tudsz egy helyben ülni - nekem ez sokszor nehezemre esik -, akkor indulj el. Menj ki sétálni, futni, úszni. Menj, és légy csendben. Belül is. A külvilág ne zavarjon. Ne törődj vele. Csak annyira, hogy ne üssön el az autó. Láss. Vegyél észre mindent, és mindenkit. De engedd is el. Had menjen tovább, és csak a csend maradjon. Ezt tedd meg minden nap. Ha nincs több időd, akkor ezt a gyakorlatot is kösd össze valamivel. Az edzéssel, a zuhannyal, az utazással, akármivel, ahol egyedül vagy.
Nagyon keveset foglalkozunk magunkkal. A saját gondolatunkkal. Ha problémánk van, egyből a külvilág felé fordulunk. Pedig a válasz ott van bennünk. Csak csendben kell lenni egy kicsit, hogy meghalljuk. Zajos világban élünk. Az autók, a gépek, szinte minden ami körülvesz, zajt csinál. Nem csoda, hogy az ember, már nem hallja a saját gondolatait. De ha időt szakítasz rá, hogy csendben maradj, egy idő után meghallod a hangod. Meghallod, és elmondja neked az összefüggéseket, a miérteket.
Kiürítettem az elmém. A természet, és a víz segítségével. Csak sétáltam a Duna parton, a fák között, figyeltem, és elengedtem. Amint sikerült valóban elengednem mindent, belém hasított egy felismerés. Megláttam az értemét egy egy hete történt eseménynek. Megláttam benne a jelet, amit akkor nem vettem észre. Az életben nagyon sok jel mellett elmegyünk, mert túl nagy a zaj, túl sok minden tereli el a figyelmünket. Ezért kell a csend. Hogy minden jelet, minden lehetőséget észrevegyünk. Légy nyitott! Légy pozitív! Légy csendben!
