Mindennapi zarándokutam

Tudjuk. Többször tapasztaltuk már, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Oly annyira, hogy a magyar szerint még a nemek is változhatnak, ha máshoz viszonyítjuk.  Pl. a folyó alapvetően nő nemű, azonban ha a hídhoz viszonyítjuk, a híd lesz a nőnemű, a folyó pedig férfivá változik. Ilyen "nem" cserére minden képes. Vannak olyan dolgok, aminek az egyik szituációban örülünk, míg a másikban szomorúak leszünk tőle. Egy túrázós képnézegetős találkozóhoz készítettünk prezit, ahol is a szállás képei láttán elgondolkoztam. 10-en aludtunk 3 összetolt kicsi ágyon, ahol egerek szaladgáltak, és még ki tudja mi. Víz nem volt bent, ki kellett menni a hóba egy forráshoz, és a kályhák nem éppen EU szabvány szerint működtek, elfüstösítették az egész szobát. A városba rá se néztem volna arra a szállásra. De télen a hegyen, a mínusz sok fokban örültem, hogy van tető a fejem felett, és van egy hely, ahol tüzet lehet rakni. Ott életmentő volt. Itt halál. Pedig a szállás nem változott. Csak a körülmények. Úgy gondolom az életben pont ez a nehéz. Hogy alkalmazkodjunk a helyzethez, és tudjunk egy dologról több véleményt is alkotni attól függően, hogy mihez viszonyítjuk. Hogy ne essünk bele abba a hibába, hogy figyelmen kívül hagyjuk a viszonyítást, és egy régi, elképzelt, máshoz viszonyított értékrend alapján döntsünk. Ezek közül nincs jó, vagy rossz. Sok mindentől függ. Ami nekem jó, neked már nem biztos. Ami ma jó, holnap már nem biztos. A multinál megtanultam, hogy egy szám nem szám. Nem ér semmit, ha nincs mihez viszonyítani. A 150 lehet sok is, és kevés is. Ahogy a számoknál, az életben sem szabad semmit sem önmagában nézni. A szállásunk tökéletes volt. Ott. Akkor. Az élet nagy feladat az állandó változás. Az állandó viszonyítás. Az állandó megújulás. Megkeresni azt a viszonyítási alapot, ami a legjobb színben tünteti fel az eseményeket. Megtalálni mindennek a jó oldalát. Hisz valóban minden csak viszonyítás kérdése.