Mindennapi zarándokutam

Gyorsan szaladt az idő. Észre sem vettem, és a tavasz nyárra, a nyár őszre fordult. Napjaim másból sem álltak, csak munka, olvasás a zarándok életről, és edzés. Szép lassan beszereztem a szükséges felszerelést, és napról napra bővítettem tudásom a vízhólyag megelőzéséről, kezeléséről, és mindenféle vándor praktikákról. Nyáron szinte minden hétvégén mentünk túrázni, vagy sziklát mászni. A túrákat is arra használtam, hogy felkészüljek. A vízhólyag elleni tippeket mind sorra kipróbáltam. A leghatásosabbnak a vazelin bizonyult nekem, így az alap túrafelszerelésemmé vált. Hogy megtudjam milyen távot tudok kényelmesen megtenni, és bejárassam a cipőm, beneveztem egy 55 km-es teljesítmény túrára. Ez a túra megmutatta, hogy bármennyire is fáj, végig tudom csinálni azt, amit igazán akarok. Tele lett a sarkam vízhólyaggal, másnap alig tudtam lábra állni, így a vasárnapom azzal töltöttem, hogy elmorfondíroztam a vízhólyagjaimat figyelve keletkezésük okán. Így jöttem rá a zokni fontosságára. Ezt követő túrákon a különféle túrazoknikat teszteltem. Október első hetében felhívtam az összes szállást, lefoglaltam mindegyiket arra a napra, amikorra meg kellene érkeznem. Mire eljött az indulás előtti nap, teljesen felkészültnek éreztem magam. A pakolás végéig. Ott újra előjöttek a félelmek. Átjött egy barátom, hogy lemérjük a hátizsákom, és átnézze felesleges holmik után kutatva. A zsákom túl nehéz lett, és sajnos semmit sem talált, amit nélkülözni lehetne. Ahogy nézegettük, kielemezte, hogy miért nem jó a táskám mérete, majd, mint aki jól végezte dolgát, hazament aludni. Én kétségek és aggodalmak közepette maradtam egyedül a sötét éjszakában. Nem tudtam elaludni. Már hajnalodott. Még mindig nem aludtam. A nap még nem jött fel. De végre megvilágosodtam. Nincs mitől félni. Majd megoldom ott, és akkor. Most és itt csak aludnom kell. Reggel kipihenten keltem. Megreggeliztem. Felöltöztem. Belenéztem a tükörbe. Ott állt egy lány velem szembe. Egy lány, tele várakozással, tele vágyakkal, álmokkal. Tele félelemmel, de tettre készen. Eszembe jutott, hogy milyen voltam régen. Hogy mennyit változtam az elmúlt pár év alatt. A bulikból egy zarándokút lábához csöppentem. Mintha nem is én lettem volna. Vajon mennyi változás vár még rám? 16 nap múlva vajon ki fog visszanézni rám? El sem tudtam képzelni, hogy mi fog történni, és hogy fogok reagálni rá. Csak azt tudtam, hogy bármi is lesz, nekem jó lesz. Ott vagyok, ahol lennem kell.Felvettem hát a táskám, és elhagytam az otthonom a vándorlásért.