Az élet egy utazás. Hol könnyebb, hol nehezebb. Hol békés, megnyugtató tájon vezet az utunk, hol háborgatott, pusztulástól terhes tájon. Az elsőn szívesen járok, a másodikon hamar túl lennék. Igyekszem ezt az alapvető érzést leküzdeni, és megélni mindkét helyet. A teljes valójában. Megismerve minden tanítását, minden ajándékát. Így nehéz szívvel, de igyekszem elhagyni azt a helyet, ahol jó, ha már mindent megtanultam ott, akkor is, ha tudatom minden idegszála azt akarja, hogy maradjak, és maradok ott, ahol nem jó, addig, míg meg nem tanulok mindent, amit ott kell megtanulnom. Jelenleg ezt tartom a legnehezebb feladatnak. Megélni minden pillanatot. És mindent csak addig, amíg az a pillanat tart.
Az útkeresés nálam a tapasztaláson alapul. Ha nem tudom, hogy melyik a jó irány, ha nem látom a jeleket, akkor kipróbálom az összes lehetőséget, amit látok, és az érzéseimre hagyatkozok. Van, hogy hamar megmutatkozik a helyes irány, van, hogy tovább kell mennem egy másik úton, hogy észrevegyem a jót. Összességében azonban mind egy helyre vezet. Mindegyiken megtanulhatod a leckét. Hol könnyebben, hol nehezebben. Az elmúlt időszakom erről szólt. Letértem az egyenes útról, és próbálgattam, hogy melyik a helyes irány. Sokat tapasztaltam, sokat tanultam. Hol jobban tetszett, hol kevésbé, a módszer. Hogy megtanultam-e a leckét, megtaláltam-e az utat, az a jövő zenéje. Még nem tudom. Csak azt tudom, hogy megyek tovább. Bármi történjen is.
Ez alatt az idő alatt megértem arra, hogy elmeséljem eddigi életem egyik legmeghatározóbb élményét. Megértem arra, hogy elmeséljem a Magyar Zarándokúton történt tapasztalásaimat. 16 napig voltam egyedül úton. 16 napon keresztül tanultam különböző tanítóktól. Tanítóim hol látható, hol a láthatatlan világ szereplői voltak. Mindenki saját hite szerint olvassa történetemet, és azt vigye haza belőle, amit a magáénak érez. Vegye ki belőle a saját tanításait, a többivel ne törődjön. Számomra valóságos volt. Számodra, lehet hogy mese. Ez így helyes. Tanulni bármiből lehet.
