Templomban voltam. Kiskoromban megszokott dolog volt, hogy vasárnap reggel misére kellett menni. Nem volt opció. Majd ahogy cseperedtem, egyre inkább elmaradt ez a szokás, már csak ünnepekkor jártam misére, majd szép lassan az is elmaradt. Évekig nem voltam. A templomokat mindig is szerettem, és látogattam. Csak a mise maradt ki. Egy évvel ezelőttig. A zarándok utamon több ízben is hallgattam misét. Akkor már más füllel, szemmel. Már nem kötelesség volt. Örömmel mentem. Ahogy ma is. Reggel arra a vágyra ébredtem, hogy el akarok menni a vasárnapi misére. Gyorsan elkészültem, és pont a kezdésre toppantam be a Szent Anna templomba. Épp időben érkeztem a csodára. Ez a mise rendhagyó volt. Egy olasz énekkórus volt itt. A mise alatt is énekeltek párszor, a végén pedig adtak egy fél órás koncertet. Az énekek alatt becsuktam a szemem, hagytam, hogy átjárjon a zene öröme, és a templom erőteljes energiája. Fantasztikus élményt adott. Behunyt szemem előtt megjelentek az angyalok. Megtöltötték az épületet. Táncoltak a zenére. Velük együtt énekeltek. Angyali zene szólt.
Mai gyakorlat zenehallgatás. Olyan zenét hallgatni, amitől libabőrös leszel. Aminél érzed, hogy az nem emberi. Ami a mennyekből szól. Mint például ez:
