Éjjel álmot láttam. Álmomban egy örökséget kaptam. Nagyapám már évek óta eltávozott közülünk, és most valahogy előkerült az öröksége. Én kaptam mindent. Sokat örököltem. Nem pénz volt, nem vagyontárgy. Nem tudtam, hogy mi az, de azt tudtam, hogy értékes. Álmomban ez rosszul érintett. Nem tartottam magam alkalmasnak, jogosnak nagyapám hagyatékára. Nem értettem, hogy miért én kapok mindent. Vissza akartam adni, de nem lehetett. Tanácstalan voltam. Reggel ezzel a rossz érzéssel keltem, és órákig nem tudtam kiverni a fejemből. Sokat gondolkoztam rajta. Vajon mi lehet ez a hagyaték? Ahogy egyre csak ez a kérdés kavargott a fejembe, egyre hálásabb lettem. Hálás lettem nagyapámnak, és többi nagyszülőmnek. Hálás lettem a szüleimnek. Hálás lettem az összes felmenőmnek. Hálás lettem azért, aki lettem. Hálás lettem azért, amit adtak nekem. Az egész létezésem nekik köszönhetem. Ez volt hát az örökségem. A hála elűzte a rossz érzésemet, és helyét átvette a büszkeség. A mai hálagyakorlat a családé. Hálás vagyok a családomnak! Nélkülük nem lennék az, aki vagyok.
Címkék: család hála
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://utamon.blog.hu/api/trackback/id/tr345516024
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.