A tegnapi gyakorlatot zárkózottan kezdtem el, amit az emberek meg is mutattak. Többször is csináltam már ilyet, mégis belső félelmeim, hogy mit fognak szólni, felszínre törtek. Nem néztek rám az emberek. Bezárkóztak a saját világukba, ahogy tettem azt én is. Nem adtam fel, és mosolyogtam rendületlenül. Ami engem kizökkentett zárkózottságomból, az a futás volt. Ott sikerült elengednem mindent, és bár fizikailag nem éreztem jól magam (végig hányingerrel küzdöttem a korai vacsora miatt), a mosoly olyan erőt adott, ami végighúzott a 8 km-es távomon. Szinte észre sem vettem, és újra a házam kapuja előtt álltam. A mosolyt most nem akartam senkinek sem szánni. Nem voltak elvárásaim, nem vártam semmit. Mosolyogtam mindenkire, és senkire. Amint elengedtem elvárásaimat, és nyitottam a külvilágra, rengeteg válaszreakciót kaptam. Ezek még könnyebbé tették futásom, és újra megtapasztaltam, hogy a legjobb doppingszer a mosoly, a szeretet.

Mai gyakorlat: este lefekvés, elalvás előtt végiggondolom, hogy mi volt aznap, mit kaptam, mi volt a legjobb dolog, amit történt, és hálát adok érte. Ez lehet a legapróbbtól egészen nagy dolgokig. A lényeg, hogy minden nap történik valami jó, és ez a gyakorlat erre hívja fel a figyelmet. Ez az én kedvencem. Sokszor csináltam már, a legjobb erre egy naplót vezetni, és minden esete leírni a jó dolgokat, majd megköszönni. Az utóbbi időben elfelejtettem. Pedig emlékeztető kövem is van, ami az ágyam mellett helyezkedik el, hogy ha ránézek, megfogom, akkor jusson eszembe végiggondolni a napot. Így különös képen örülök, hogy most eszembe jutott. Este, mikor már minden csendes, megnyugodott a környezet, nincsenek szokatlan zajok, csak a meleg ágy, egy kedves mosoly, megpihenhet végre az agy is, elcsendesül, és ebben az idilli állapotban csak azokra a dolgokra gondolok, amiért hálás vagyok. Még egy rossz napban is rengeteg ilyen pillanat van. Érdemes kipróbálni.