Gyásznapot tartottam. Sokáig fogalmam sem volt arról, hogy mit is gyászolok ma. Csak éreztem, hogy valami változik, változott, lezárult. Estére rájöttem. A régi életem gyászoltam. Minden darabjával. Minden hibájával. Minden szép emlékével. Minden tanulságával. Új nap kezdődött, és én döntöttem. Egy szebb élet reményében választottam. Ráléptem egy útra, és ezzel lezártam a régit. Minden nap, minden reggel új élet kezdődik, új utat választhatunk. Egy új remény valami jobbra, valami szebbre. Ma elbúcsúztattam régi életemet. Elváltam tőle. Elengedtem. Nincs többé szükségem rá. Nem kell többé a negatív gondolkozás. Nem kell a mások hibáztatása. Nem kell a másokra várás. Nem kellenek a mérgek. Nem kell a mások bírálata. Tiszta szívvel, pozitívan, nyitottan szeretnék élni. Nem tudom, sikerül-e. Nem tudom, mi lesz az út végén. Nem tudom, hogy meddig kísér még a múlt. Csak azt tudom, hogy elindultam. Úton vagyok, és csak megyek tovább. Akkor is ha fáj, akkor is, ha fáradt vagyok, akkor is, ha nehéz. Megyek, mert jó menni. Mert mindent megér. Még ha nehéz is megválni a megszokottól. Akkor is nehéz, ha tudjuk, hogy jobb lesz, ha sokat szenvedtünk. Még nehezebb, ha szép volt. De a reggel nem vár. Megy tovább. Veled, vagy nélküled. Neki mindegy. Én vele tartok. Búcsút intve a tegnapnak.
Köszönöm a múltam minden pillanatát! Köszönöm a szép emlékeket! A jó találkozásokat! Köszönöm azokat az emlékeket, amiket rosszul éltem meg. Köszönöm, mert tanítottak! Köszönöm, mert messzebbről nézve láttam a miértjét, és átértékeltem már. Köszönöm!
Mai gyakorlatom ezzel a számadás lett. A múlt letételéhez hálát adtam mindenért, ami történt. Mindenért, válogatás nélkül. Hisz mind-mind hozzájárult ahhoz, aki most vagyok. Akár ki is vagyok.
