A hétvégén a Magas Tátrában voltunk túrázni. Megkezdett lelki tisztulásom ott folytattam. De nem a megszokott gyakorlatokkal. Sokan voltunk, nem tudtam meditálni, nem volt időm elvonulni. Ez egy cseppet sem baj. A mai világban úgy kell megtalálni a lelki békét, hogy melletted harmincan horkolnak, pakolnak, egy perce sem vagy egyedül. Korunkban az lesz sikeres, aki ezekkel együtt, ezek mellett tud egyensúlyban lenni. A túra előtt elkezdett önfeltárást folytattam, kicsit másképp. Ez a módszer, amit ott kezdtem használni, bárhol, bármikor, bárkivel elvégezhető. Nem kell hozzá semmi, és nagyon hatásos lehet. Egyetlen egy dolog kell. Figyelem. Figyeltem magam minden cselekvés közben. Minden beszélgetés közben. Figyeltem, hogy mikor mire, kire hogyan reagálok, milyen érzéseket vált ki. Mikor pedig épp nem figyeltem, figyelt helyettem más, és elmondta a kimaradt részeket. Ezzel a túra egy térképé vált. Megmutatta nagyon részletesen a jelenlegi élethelyzetem minden apró részletét. Minden szépségével, minden olyan részlettel, amin változtatni szeretnék, kell a fejlődéshez. Döbbenetes volt megtapasztalni. Látni, hogy minden szituációban (élet, hegymászás) ugyan azt csinálom. A párhuzamot nagyon könnyű volt észrevenni. Az elfogadással már egy kicsit meg kellett küzdenem, hogy ez valóban az én életem, és ezt csinálom. Néha nehéz elfogadni a hibáinkat, így én is ütköztem egy kis ellenállásba magamban. Ezt leküzdve és elfogadva a tükörképet, itthon már el tudtam kezdeni foglalkozni azzal, amit mutatott a túratérképem.
A módszer nagyon megtetszett. Minden jel volt. Minden tükör. Minden tanító. Nem számított, hogy az ember, kő, állat vagy fa. Szituáció, vagy csak egy szó. Amit úgy éreztem, hogy nekem szól, azt megvizsgáltam, és beillesztettem a kirakósba. Ha az adott szituáció után még nem tudtam, hogy hova illik, félre tettem, és figyeltem tovább. Ahogy a kirakónál is, ha tovább nézed a darabokat, rakod tovább a képet, egy idő után a félretett darabnak is lesz helye. Így történt itt is. Ahogy telt az idő, történtek az események, egyre jobban rajzolódott ki a "képem", úgy tudtam egyre több félre tett eseményt beilleszteni a nagyba. Az út végére a kirakósom is elkészült. Nagyon tanulságos. Igazi zarándokút lett. Elvonulás nélkül.
A hegy, és a fizikai böjt harcában a hegy lett a győztes. Nem tartott sokáig az elhatározásom, hogy ott sem eszek fehért lisztet, cukrot, húst. Kellett a gyors energia, kellett a meleg étel, ami hús nélkül nem volt, kellett a fertőtlenítő egy korty pálinka. Nem bánom, szükség volt rá. Most viszont gyermekláncfű teával turbósítom be a méregtelenítést. Az íze nem túl jó, de csupa jókat írnak róla. Érdemes rákeresni a neten.
