Egy éve ilyenkor úton voltam Esztergom felé, hogy megkezdjem akkori életem legnagyobb kalandját. Akkor még nem is sejtettem, hogy már rég megkezdtem a legnagyobb kalandot. Pontosan 32 éve. Egy éve indultam el a Magyar Zarándokúton. 32 éve a saját zarándokutamon. Pár éve a tudatos utamon. Egy éve úgy gondoltam, hogy életem legszebb és legnehezebb időszaka volt a zarándoklat, de tudatosan visszanézve, ez is folyamatosan változik. Akkor az volt. Azóta azonban nagyon sok minden történt. Az életem még tovább forgott. Egy spirálom megyek tovább azóta is fölfelé, és folyamatosan változok. Újabb, és újabb 180 fokok. Hol én indukálom, hol a más. Hol észreveszem, hol mondják. Hol tovább jutok, hol visszalépek. De a folyamat, amit tudatosan elkezdtem pár éve, nem áll meg. Egy éve az utam katalizátorként gyorsította fel az eseményeket. A sok tanítás, a sok tapasztalat, amivel ott gazdagabb lettem, folyamatosan jön fel, és segít BOLDOGulni az életben. Akkor még nem tudtam, hogy az az út nem egy út lesz. Az csak elindított. Azóta is úton vagyok. Egyre többet látva, tapasztalva. Egyre szebb és egyre nehezebb.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy miért megyek olyan helyre, ami veszélyes, miért feszegetem a határaimat. A hegymászás szintén az életem kicsinyített mása, ahogy a zarándokút is az volt. Még az elején járok. Bizonytalanok a lépteim. De megyek. Megyek, hogy átlépjem a határaim, amik csak az én fejemben léteznek. Az egész élet erről szól. Ettől szép. Ha nem tudod, hogy mi jön a kanyar után. Csak mész. Még ha bizonytalanul is lépsz, mert nem tudod, mi vár rád. De tudod, a végcélért megéri. A hegycsúcsért megéri. Az út tapasztalásáért megéri. A határtalanság megérzéséért megéri. Azért a katarzisért, amit jutalmul kapsz. Megcsináltad! Pedig nagyon nehéz volt. Voltak olyan pillanatok, mikor úgy gondoltad, nem fog menni. De csak mentél tovább, csak a következő lépésre koncentrálva, és a végén sikerült. Mindig sikerül, ha hiszel benne, és mész tovább. Hagytam már ki csúcsokat. Mert nem hittem el, hogy fel tudok menni. Mert az addig vezető út is határfeszegetés, határátlépés volt. Mert az addig vezető út is megadta azt, amire szükségem volt. Mert az út a lényeg. Ahogy erősödik a hitem, úgy jutok egyre feljebb. A csúcs is meglesz.
Annyi emléket ébresztett fel bennem ez a nap. Cikáznak a gondolataim, csapongnak a múlt történései. És mind, mind büszkeséggel tölt el. Büszke vagyok, hogy vagyok, aki vagyok. Büszke vagyok, hogy tartok, ahol tartok. Büszke vagyok, hogy ennyi minden történt, ennyi mindent elértem. Büszke vagyok, hogy lebontottam sok-sok falat. Büszke vagyok, hogy képes voltam kilépni, változtatni. Büszke vagyok, hogy tudtam nyitni. Mindegy mit teszel, mindegy ki vagy. Mindegy, mit gondolnak mások, mit értek el mások. Légy büszke Magadra! Légy büszke arra, aki vagy. Arra, amit elértél. Állj ma meg egy percre, és nézz bele a tükörbe. Nézd meg, hogy ki vagy, és ki voltál. Nézd meg, hogy mennyi mindenen mentél már keresztül. És légy büszke! Légy büszke Magadra! Adj hálát, hogy az vagy, aki vagy, és ott tartasz, ahol tartasz. A számodra legjobb helyen. Én büszke vagyok mindenkire! Minden családtagomra, minden barátomra, minden ismerősömre, és minden ismeretlenre. Mindenkinek a saját élete a legnagyobb kihívás, és a legnagyobb szépség. Légy hálás magadnak! Légy hálás másoknak!
