Egy gondolat cikázott a fejemben napok óta. Miért? Filmek, könyvek, cikkek, mind mind arra hívta fel a figyelmemet, hogy vizsgáljam meg magam. Vizsgáljam meg a gondolataimat, az érzéseimet, kérdezzem meg, hogy miért. A válasz sok mindenre válasz. Sok bajra gyógyír. Ahogy az úszás is. A ma reggeli úszás nem csak a hát és vállfájásomat szüntette meg, nem csak a lelkem tisztította meg. Értelmet adott a gondolatnak, melyet magként ültettek el fejembe a hallottak, olvasottak. A víztől erőre kapott, a kis mag gyökeret eresztett, kihajtott, és szép lassan átszőtte az egész agyam. Egy régi emlékkel kezdődött. Egy régi sérelem jutott az eszembe. Szomorúvá tett, feldühített. Pedig már rég vége. Már rég nincs jelentősége. A kis mag kisarjadt, és ahelyett, hogy belemerültem volna a régi érzésekbe, megkérdeztem. Miért? Miért érdekel ez engem? Miért érzek még mindig dühöt. A válasz nagyon egyszerű volt. Olyan egyszerű, hogy elsőre elhinni is nehezemre esett. Mások véleménye csak egyetlen esetben hat. Ha kevés a szeretet. De nem akármilyen szeretet. A magam iránti szeretet. A kisebbségi komplexusok nem engedik, hogy szeressem magam, ezért ezt a szeretetet kívülről várom. Ha onnan sem kapom meg, szomorú leszek, és dühös. Mint az emlékeimben. Erre feleszmélve már csak egy dolgom akadt. Szeretni magam. Feltétel nélkül. Egy csapásra elmúlt a harag, mit az emlékek hoztak elő. A magocska kinőtt. Megértettem amit a napokban közöltek velem. Ahogy a betegségeknél, a szavaink, érzelmeinknél is érdemes az okokat feltárni, és azt kezelni. Nem csak a tüneteket.
Címkék: önismeret
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://utamon.blog.hu/api/trackback/id/tr257041791
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.